2016. május 17., kedd

Tényleg megbüntetik a Google-t?

Ha igazak a pletykák, az Európai Unió hatóságai elszánták magukat, és eddig soha nem látott összegre bírságolnák az amerikai vállalatot.

A hétvégén nem kis vihart kavart, hogy a brit The Telegraph belső forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az EU illetékesei véget vetnének egy hosszú ideje húzódó trösztellenes pernek, és hamarosan rekordmértékű büntetést fognak kiszabni a Google-ra.
A Google ellen több vizsgálat is zajlik Európában – nemrég indult el egy az Android miatt, ahogy megírtuk –, a most szóban forgó már hét éve folyik, és keresőpiaci monopólium, pontosabban az azzal való feltételezett visszaélés miatt indult. A híradás – amennyiben igaz – mindenképp fontos. Egyrészt azért, mert egy hosszú-hosszú ideje zajló vitát zárna le, másrészt azért, mivel könnyen lehet, hogy az eddigi legnagyobb mértékű büntetés kiszabásával jár majd, ugyanis az európai szabályok meglehetősen szigorúak, mert ha bizonyítottnak találják a piaci erőfölénnyel való visszaélést, akkor az adott vállalatot az éves árbevételének tíz százalékára is büntethetik. Hasonló esetben az eddigi legmagasabb összeget az Intelre terhelték, 1,1 milliárd eurót, ám a Google esetében a maximális büntetés akár 6,6 milliárd euró is lehetne – ez döbbenetes összeg, még a Google-t is megviselné.
Korábban az Egyesült Államokban is indult egy hasonló vizsgálat a Google ellen, de ott nem sikerül bizonyítékokat találni az erőfölénnyel való visszaélésre.
Azt mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy ha a Google-t elmarasztalják is, kirónak rá egy súlyos büntetést, ezek után még több jogorvoslati lehetőség is megmarad számukra, így a történet még évekig húzódhat.
forrás : http://itcafe.hu/

 

Nincsenek megjegyzések:

Szolj hozzá te is legyél az első az ismeröseid közül aki hozzál szól