2018. március 14., szerda

Friss-Friss-Friss- 76 éves korában hunyt el Stephen Hawking

A tudományos élet egyik legnagyobb koponyája hagyott itt minket, de előtte még számtalanszor figyelmeztetett, nem jó felé haladunk. Jövőképei nem túl vidámak, sok vészharangot megkongatott, mégis optimista volt azzal kapcsolatban, hogy az emberiség végül megmenti önmagát.

76 éves korában hunyt el Stephen Hawking, a tudományos világ egyik legismertebb alakja. Nem túlzás róla azt állítani, hogy kilógott a zárt és az átlagember számára furcsa fizikusi világból, egyfajta rocksztár volt, akinek legalább akkora érdemei vannak az oktatás terén, mint a fizikai felfedezésekben.
Átlátta a kozmológia, a kvantumelmélet, a termodinamika és a technológia összefüggéseit, ahogy maga is bevallotta:
A célom egyszerű. Hogy tökéletesen megértsem az univerzumot, hogy miért olyan, amilyen, és egyáltalán miért létezik.

MAGUNK ELLEN FORDÍTOTTUK A FÖLDET

A brit fizikus napjaink legnagyobb kihívásának az éghajlatváltozást tartotta az utóbbi időben. Szerinte az, hogy Donald Trump kilépett a párizsi klímaegyezményből visszafordíthatatlan következményeket okozhat. Az elnökválasztás után azt mondta a republikánus politikus győzelméről, hogy
ez egy csatakiáltás az emberiség számára, hogy dolgozzanak együtt és döntsék le a falakat.
A természet megbosszulja magát: Földünk lakhatatlanná válik meggondolatlan cselekedeteink következtében. Mint fogalmazott, a Föld egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a Vénuszhoz hasonló melegházszerű bolygóvá alakuljon – kétszázötven fokkal és kénsavas esővel.
Arra a kérdésre, lát-e rá reális esélyt, hogy környezetvédelmi problémáinkat kiküszöböljük, Hawking pesszimistán felelt, mondván a Föld napjai meg vannak számlálva.
Attól tartok, hogy az evolúció beépítette a mohóságot és az agressziót az emberi génállományomba. Nincsenek jelei a konfliktuscsökkenésnek, a militarizált technológia és a tömegpusztító fegyverek fejlődése katasztrofális következményekkel járhat. Az emberiség túlélésére a legnagyobb remény, hogy önálló kolóniákat hozunk létre az űrben.

MENNÜNK KELL

Trump csak újabb olajat öntött a tűzre, de Hawking már 2010 óta mondogatta, hogy ha az emberiség életben akar maradni, akkor száz éven belül el kellene hagynunk a bolygót. A globális felmelegedésen át a génmódosított vírusokig rengeteg olyan ember alkotta veszély van, ami végezhet az emberiséggel – nem beszélve az újonnan megjelenő kockázatokról, például a mesterséges intelligenciáról.
Szerinte egyre valószínűbb egy olyan katasztrófa (mint például aszteroidabecsapódás) vagy járvány, ami elsöpri a földi létet, de nagyon tartott a túlnépesedéstől is.
Ezért Hawking amondó volt, irány az űr, új életteret kell keresni. Nem hitte, hogy a következő 1000 évet ezen a bolygón élnénk le,
pedig ez egy csodás hely volt az életre.

RAJTUNK MÚLIK, MINKET SZOLGÁL-E A GÉPAGY

A mesterséges intelligenciáról egyenesen kimondta:ez a lehető legjobb, vagy a legrosszabb dolog ami az emberiséggel történhetett,rajtunk múlik, melyik következik be. Csatlakozott ahhoz a nyílt levélhez is, amely a kormányok figyelmét hívja fel az autonóm, katonai rendszerek veszélyeire, ezek a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése miatt az emberiség vesztét is okozhatják a jövőben.
New York, 2018. március 14.
2016. április 12-én New Yorkban készített kép Stephen Hawking brit fizikusról, aki 2018. március 14-én, 76 éves korában elhunyt. (MTI/EPA/Jason Szenes)
A MI FELELŐSSÉGÜNK SZABÁLYOZNI a GÉPAGYAT (Forrás: MTI/EPA/Jason Szenes)
Tavaly novemberben azt mondta, hogy leginkább attól fél: az embereket fogja helyettesíteni a mesterséges intelligencia, megjelennek azok a gépagyak, akik önmagukat fejlesztik tovább, végül az emberitől eltérő új életforma jelenhet meg képükben.Lehetetlen megjósolni, hova vezet az, ha a saját elménket is a mesterséges intelligenciára bízzuk.
Szerinte azonban a technológiai forradalom ezen eszközével helyrehozhatjuk azokat a károkat, amelyeket a természettel tettünk – élen az iparosodással. És egészen biztos, hogy képesek leszünk felszámolni a betegségeket, illetve a szegénységet is. 2016-ban több tudós és elismert személyiség írt ezzel kapcsolatban nyílt levelet, az ebben foglaltakat Elon Musk, a Tesla és a SpaceX feje is osztotta.
Persze sok tudós nyugtat, hogy még évtizedekre vagyunk az erős mesterséges intelligencia kifejlesztésétől, bár szerintük sem árt elkezdeni a beszédet arról, mire kell majd vigyázni a fejlesztések során.

MAGUNKRA IS VESZÉLYESEK VAGYUNK

Az agresszióról azt mondta az elméleti fizikus:
Lehetett némi túlélési előnye a barlanglakó napokban, hogy több élelmet, területet vagy partnert szerezzünk, akivel szaporodhatunk, de most mindannyiunk elpusztításával fenyeget.
A fentebb sorolt félelmeken túl az is bekövetkezhet, hogy egyszerűen önmagunkat irtjuk ki, méghozzá nukleáris fegyverekkel egy háborúban. A megoldás pedig egyszerű, Hawking szerint egyetlen dologgal megelőzhetnénk az erőszakot, aminek nincsen köze matematikai számításokhoz és algoritmusokhoz.
A tulajdonság, amit a legjobban értékelek, az az empátia, ami békés, szeretett állapotba hoz minket.

Nincsenek megjegyzések:

Szolj hozzá te is legyél az első az ismeröseid közül aki hozzál szól