2017. november 13., hétfő

Letépték a magyar zászlót Beregszászon, bekérették az ukrán nagykövetet

Az európai uniós tagországok külügyminiszteri tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az üggyel kapcsolatban bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét. Hangsúlyozta: egy jól működő és európai integrációra vágyó országban nem tűrik el az ilyen eseményeket. „Az elkövetőket mielőbb kézre kell keríteni és felelősségre kell vonni” – idézte az MTI Szijjártó Pétert. Sajtóbeszámolók szerint vasárnap távolították el a magyar zászlót a Beregszászi Polgármesteri Hivatal épületéről, amikor a városban ukrán nacionalisták „békésen” tüntettek.

A Pershij.com.ua hírportál úgy tudja, a lobogót el is akarták égetni, de ezt a rendőrök megakadályozták. A Kárpátalja.ma a Trubyna.org.ua hírportálon és a Facebookon megosztott beszámolókra hivatkozva közölte, a városháza előtti demonstrációban körülbelül ötven, főként más megyékből érkező aktivista vett részt. A katonai egyenruhába és fekete maszkok mögé bújó, „Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek!”, „Ukrajna mindenekfelett!” és ehhez hasonló jelmondatokat skandáló demonstrálók a Karpatszka Szics szélsőjobboldali alakulat 1938-os megalakulását ünnepelték a felvonulással. 

Az MTI hétfői beszámolója szerint az előre bejelentett, hatóságilag engedélyezett felvonulást a Szvoboda (Szabadság) párt Karpatszka Szics (KSZ) elnevezésű katonai szervezete tartotta, tiltakozásul az ukrán oktatási törvényt érő kárpátaljai magyar és magyarországi bírálatok ellen. A menet közel száz résztvevője petárdákat és füstbombákat dobálva vonult több mint egy órán át a város utcáin, miközben nacionalista jelszavakat skandált. A magyar konzulátus épülete előtt Oleg Kucin, a KSZ parancsnoka, a vereckei honfoglalási emlékmű egyik gyújtogatója a Kárpátalján működő két magyar külképviselet vezetőinek címzett petíciót olvasott fel, amelyben – a kisebbségellenes oktatási törvény magyarországi bírálatára utalva – a többi között arra szólította fel Budapestet, hogy ne avatkozzon be Ukrajna belső törvénykezésébe. 

A szónok felháborodásának adott hangot amiatt, hogy Beregszászon sok a kétnyelvű és a magyar felirat, valamint a magyar nemzeti jelkép. A városháza előtt elhaladva a tüntetők, kihasználva az ott posztoló rendőrök tétlenségét, egy zászlórúddal leemelték az épület erkélyről a magyar nemzeti lobogót, amelyet meg is akartak gyújtani, de Kucin ezt megakadályozta. A zászló rövidesen visszakerült a helyére. Később kisebb dulakodás alakult ki a rendőrök és az őket petárdák dobálásával provokáló tüntetők között. 

Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó hétfőn közölte: a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal felháborítónak tartja azoknak a jobboldali tüntetőknek a viselkedését, akik vasárnap füstbombákat dobálva vonultak fel Beregszászon. Az ukrajnai megye vezetője a hivatalos honlapjára (Moskal.in.ua) feltett bejegyzésében arra emlékeztetett, hogy miközben Ukrajna felső szinten mindent megtesz, hogy közös érintkezési pontokat találjon és elsimítsa az új oktatási törvény miatt Magyarországgal kialakult nézeteltéréseket, addig egy maroknyi kisebbség provokatív viselkedésével megpróbálja egymásra uszítani a két népet. „A vasárnapi beregszászi akció megmutatta, hogy a jobboldaliak egy követ fújnak az orosz titkosszolgálatokkal, akik igyekezetükben majd kibújnak a bőrükből, hogy Kárpátalján nemzetiségi alapon destabilizálják a helyzetet” – tette hozzá. „Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a provokatív akciót szervező erők a legminimálisabb támogatással sem rendelkeznek Kárpátalján (amit jeleznek a 2015 őszi helyhatósági választások eredményei)” – írta a kormányzó, megjegyezve, hogy a füstbombás felvonulás résztvevőinek többségét a szomszédos megyékből, elsősorban Lemberg (Lviv) környékéről szállították Beregszászra. Hennagyij Moszkal hangsúlyozta, Kárpátalja lakói nemzetiségüktől függetlenül Ukrajna patriótái, s az első kárpátaljai hős, aki életét áldozta a kelet-ukrajnai harcokban, magyar nemzetiségű beregszászi lakos volt. 

Bírálta a rendőrség magatartását, mert az szerinte tétlenül szemlélte a provokációt Beregszászon. Rámutatott arra, hogy ukrán törvények és nemzetközi egyezmények garantálják a nemzetiségek anyanyelvének és jelképeinek használatát. Végezetül meggyőződését fejezte ki, hogy a máshonnan érkező provokátoroknak nem sikerül egymás ellen uszítaniuk a nemzetiségeket Kárpátalján.

Forrás : kronika.ro és magyarellenesség.com

Nincsenek megjegyzések:

Szolj hozzá te is legyél az első az ismeröseid közül aki hozzál szól