2017. március 5., vasárnap

A kormány támogatja a Marosvásárhely–Jászvásár–Ungheni (Moldova) autópálya megépítésének projektjét – jelentette be Botoşani megyei látogatása során Răzvan Cuc szállításügyi miniszter.

Nagy infrastrukturális beruházások kivitelezésének finanszírozásához előbb jóvá kell hagyni a technikai dokumentációt. Ez készülhet most el hamarabb. Illusztráció
Răzvan Cuc elmondta, a szaktárca előrehozta a beruházás elkezdéséhez szükséges technikai dokumentáció összeállításának határidejét. „Románia általános szállításügyi stratégiájában a Marosvásárhely–Jászvásár–Ungheni sztráda megvalósíthatósági tanulmányának elindítási időpontjaként 2021–2022 szerepelt. Most ezt hoztuk előre 2017-re, hogy elkezdjük a tanulmány felülvizsgálatát és aktualizálását. A 9-es közlekedési folyosót, valamint a Marosvásárhely–Ungheni autópályát belefoglaltuk a PSD kormányprogramjába” – idézte Răzvan Cucot az Agerpres hírügynökség.
A megvalósíthatósági tanulmányok frissítéséhez az idei költségvetésből több mint 15 millió lejt különítettek el, ebből a Marosvásárhely–Gyergyóditró közötti szakaszra 7,2 millió lejt, a Gyergyóditró–Németvásár (Târgu Neamţ) közötti szakaszra 4,2 millió lejt, a Németvásár–Jászvásár–Ungheni közötti szakaszra pedig 3,8 millió lejt.
„Ezek az összegek bőven elegendők a mostani tevékenységekhez. Hasonló helyzetben vannak a Ploieşti–Bodzavásár (Buzău), a Bodzavásár–Foksány (Focşani), a Foksány–Bákó (Bacău) és a Bákó–Páskán (Paşcani) szakaszokra vonatkozó tanulmányok is” – mondta a tárcavezető, aki szerint nagy infrastrukturális beruházások tervezésére és kivitelezésére nem különíthetnek el pénzalapokat a költségvetésből, amíg nem hagyják jóvá a technikai dokumentációt, ezután viszont az ehhez szükséges pénzeket is előteremtik.
forrás : szekelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Szolj hozzá te is legyél az első az ismeröseid közül aki hozzál szól