Az ember akinek a szólsszabadságot köszönhetjük

A svéd, aki messzire ment

A szabadság jogainknak utat törő francia és amerikai 

szövegekről mindenki tud, aki járt iskolába. 

A legúttörőb műről szinte senki. Két és fél századon 

át csak svédül létezett. Magyarul ma sem olvasható. 

Pedig sok mindent megmagyaráz abból, miért olyan 

Skandinávia, amilyen, miért olyan más, mint a mi vidékünk.

A svéd szólás volt legelőbb szabad. 1766-ban hoztak róla törvényt. Aligha hoztak volna, ha pár évvel korábban nem bolygatja meg a svéd köz életet a Gondolatok a polgári szabadságról.

Péter Forsskal pamfletjét már rég a felvilágosodás egyik alap műveként tartaná számon a világ, ha tudna svédül. Közeledvén a mű 250. születésnapjához, néhány svéd írástudó úgy gondolta, mégiscsak tudnia kell a nagyvilágnak a polgári szabadság jogok egyik legelső átfogó koncepciójáról. Beindult a Forsskal-projekt. 2009-ben megjelent a mű angolul és még egy pár nyelven. (Az angol szöveget erre a linkre kattintva érhetik el. http://www.peterforsskal.com/thetext.html)

Forsskal büszke és független lutheránus polgárok leszármazottjaként született 1732-ben Finnországban, mely akkor Svédországhoz tartozott. Férfi fölmenői túlnyomó részt lelkészek. Apja, Johannes Forsskal igen művelt, széles látókörű pap, híres prédikátor, parlamenti képviselő. Péter kisgyerekként a családjával költözött át Svédországba. Nagyon fiatalon beiratkozott az Upsalai Egyetemre, aztán Göttingába ment. Természet tudományt, filozófiát, teológiát, orientalisztikát (keleti nyelveket) tanult. Carl von Linné egyik legbecsesebb tanítványa volt.

1759-ben aztán a szólás szabadságot követelő pamfletjével elballagott az illetékes cenzorhoz, a korrupt politikai szélkakas hírében álló Niklas von Oelreich filozófus professzorhoz, és megállapodtak néhány kisebb változtatásban, amelyek nem vágtak a lényegbe. De hiába engedte át a művet a bizonyára lefizetett cenzor, amint kijött a nyomdából, látszott rajta, mennyire robbanás veszélyes. Még a megjelenése napján összeült a fölsőbb cenzor tanács, és betiltotta. Az 500 példányból 78-at tudtak begyűjteni, a többi fű alatt terjedt, és elemi erővel hatott. Aki lebukott vele, súlyos pénzbírságot fizetett. A szerzőt pedig száműzetésbe kényszerítették.

Messzire ment.

1761-ben az első igazán tudatosan tervezett hosszú távú tudományos expedíciót indította el a dán király a „Boldog Arábiába". Linné ajánlására Forsskalt is bevették a hat fős csapatba. Hatalmas munkát végeztek, Forsskal rengeteg növényt fedezett fel, írt le, 565 gyógynövény szerepelt a listáján, a Vörös-tengerből is alaposan kiírta a halakat és egyéb tengeri lényeket. Utolsó levelében, 1763. június 9-én még azt írja Linnének, hogy kiváló egészségnek örvend, és hamarost hazatér.

Nem tért. Július 11-én, életének 32. évében elvitte a malária. Az expedíció egyetlen túlélője hazahozta és kiadta tömérdek jegyzetét, rajzát.

Svédország ekkor már nem volt nagy, de még nem szokta meg, hogy nem az. A XVI. század közepétől a XVIII. század elejéig tartozott az európai nagy hatalmak közé, az északi háború elvesztése, 1721 után már nem. A következő évtizedekben gyengécske királyok ültek a svéd trónon, a rendi ország gyűlésben, a Riksdagban és az ő kormányában dőltek el érdemben a dolgok. A rendek között a polgárságnak és a szabad parasztoknak, akik a had erő javát adták, elég nagy súlyuk volt. Kialakult valamiféle váltó gazdálkodás a konzervatív Kalap párt és a liberális Sipka- (Éjjeli sipka) párt között.

A nagy vereség után a liberálisok két évtized alatt szépen begyógyították a sebeket, rendbe hozták az országot, berendezkedtek a kis hatalmi létre, aztán jöttek a konzervatívok, és a következő bő két évtizedben mindent tönkretettek, kimerítő és sikertelen háborúkba rángatták bele az országot. Forsskalt is ők száműzték. Amikor már eleget ártottak, elverték az ország pénzét és hatalmas adósságot csináltak, megbuktak, 1765-ban visszajöttek a sipkások, és az ő legradikálisabb képviselőjük, Anders Chydenius filozófus 1766-ban Forsskal szellemében kibokszolta a világ történelem első törvényét, mely rögzítette a sajtó szabadság és az információs szabadság elvét. (Utána rögvest ki is rúgták Chydeniust, mert ő már a sipkásoknak is túl liberális volt.)

A törvény eltörölte az előzetes cenzúrát a teoló­giai és tudományos tárgyú művek kivételével. Az állammal és a királlyal szemben ellenséges írásokat továbbra is büntették, de nem előzetes cenzúrával, hanem utólag. Már ezzel is messze megelőzték a korukat, de még inkább azzal, hogy elrendelték az állam működése során keletkező valamennyi irat nyilvánossá gát nagyon kevés kivétellel. Ez az, amiben Svédország ma is messze a világ előtt jár. Bárki elolvashatja bármely állami vezető, pél­dául a miniszter elnök által írt és kapott leveleket.

És akkor jött egy ténylegesen uralkodni vágyó uralkodó, és 1772-ben megpuccsolta a rendi parlamentet. III. Gusztáv imádta Voltaire-t és féktelenül utálta a fékeket és ellensúlyokat. „Felvilágosult despotaként" sok jót és rosszat tett. Támogatta a polgárságot, a parasztságot, leépítette a nemesi előjogokat, megszüntette a katolikusok és a zsidók jogfosztottságát, liberális, piac­párti gazdaság politikát folytatott, felfejlesztette a szociális és egészségügyi intézmény rendszert, pártolta a művészeteket, az oktatást, de a parlamentet és a szabad sajtót ki nem állhatta. Mindkettő lehetőségeit addig csonkította, amíg szinte semmi nem maradt belőlük. És kicsi sem mert lenni, vissza akarta állítani a nagy svéd birodalmat, amibe beletört a bicskája. Merénylet áldozata lett.

Az 1766-os törvény alapelvei azután beépültek az 1809-és alkotmányba, a következő években pedig a törvényt továbbfejlesztették, semmit nem hagytak cenzori felügyelet alatt. Mire ez megtörtént, Napóleon napja leáldozott, és a kicsinységével megbékélt Svédország 1814 óta, immáron két évszázada békében él, minden háborúból kimaradt.

A pamflet 4.§-a szerint a polgári szabadságra nézve, amely az értelmes ember legfőbb kincse, a legnagyobb veszélyt azok jelentik, akiknek a legnagyobb a hatalmuk pozíciójuknál vagy/és vagyonuknál fogva. A kormányzók hatalmának ­korlátozása a legfontosabb, mert anélkül a legerősebb polgároké sem korlátoz ható. Ha az egyik polgár elnyomja a másikat, az elnyomás, az ártalom nyilvánvaló, de az állami hatalom elnyomó, ártalmas mivoltát elfedi a tekintély tisztelet, kivált a királyok, a korona tisztelete az a tévhit, hogy a király uralmában isteni akarat nyilvánul meg.

Így például XII. Károlyt a haza megmentőjének vélte a nép akkor is, amikor tönkretette az országot. A hatalmasodó polgárok és a hatalommal kapcsolatos balítéletek ellen a legerősebb védelem a sajtó, a szólás szabadsága. Minél többen, minél szabadabban feltárhatják, amit tudnak vagy vélnek bárki ártalmas lépéseiről, annál kevésbé lehet ezeket elrejteni, félremagyarázni, annál inkább lehet ezek ellen tenni. A szabadság erejét tehát a kormány hatalom korlátozottsága és az írott szó korlátlan szabadsága adja (7. §). A vitathatatlanul erkölcstelen, isten káromló, valamely egyént inzultáló vagy bűnre uszító írások persze büntetendők, de a szólás szabadság és vallás szabadság egyébiránt nem árthat a hitnek, az alapvető törvényes elveknek, a magánéletünknek, mert – a 8.§ alap tétele szerint – az igazság mindig győz, ha egyenlő feltételekkel lehet tagadni és védeni. A szabadságot szabadsággal lehet megvédeni, és a szabadság adja a legtöbb esélyt a külső és a belső békének – olvashatjuk a 9. §-ban: bölcs kormány nem akadályozza, hogy a nép a tollával fejezze ki és racionálisan fejtse ki az elégedetlenségét, mert ezzel megelőzheti a fölfordulást, a lázadást, az irra­cionális akciókat.

A bíráskodást is a perek és ítéletek szabad vitatása teheti igazságosabbá ­(10. §)­. A meggyőződés, a hit alapulhat tévhiteken, de ezek közül csak azokat kell tiltani, amelyek csupán a társadalom, a nép szétverését szolgálják, miként a „hamis, csaló" jezsuita elvek (11. §). Egyébként a különböző hitű, meggyőződésű emberek is alkothatnak összetartó, hatékony társadalmat, és sokkal jobb, ha a hitbéli tévedések nyíltan jelennek meg, mint ha álszent módon takargatják őket.

A 12–16.§ arról szól, hogy a köz hivatalokat egyértelmű, nyilvános és nyilvánosan számon kérhető követelményekhez kötve, szigorú teszt rendszerrel kell betölteni, úgy hogy senkitől se legyen reménytelenül távol a lehetőség, hogy ilyen hivatalokhoz hozzá juthat. Amennyire csak lehetséges, mindenki előtt minden pályát, lehetőséget nyitva kell ­tartani.

Ehhez persze (18–20. §) általános köz oktatás szükséges, melynek keretében mindenki képességeinek, teher bírásának, szorgalmának megfelelő ütemben haladhat előre. Föl kell számolni a zárt, protekcionista céh rendszert, az autoritárius inas képzést, biztosítani kell a tanítás és a foglalkozás űzés szabadságát.
A 21. § mutat előre a legmesszebbre: csak az a polgárság szeretheti és szolgálhatja jól a hazáját, mely ismeri és átlátja annak helyzetét és működését, a köz ügyek állását, a hatalom, a hivatalok tevékenységét, és minderről szabadon beszélhet. Az ellenség miatt bizonyos hadi és külügyek bizonyos ideig titkosít hatók, de semmi, ami a békebeli belügyekhez tartozik.

Vannak (és voltak) ezzel szemben a semmit tudók. És majd száz évvel Forsskal után pártot és mozgalmat szerveztek az Egyesült Államokban. A Semmit tudók mozgalma, a Know Nothing Movement azoké az amerikai protestánsoké, akik fölléptek a Németországból és Írországból érkező katolikus bevándorlók ellen, mert féltek a „másságtól", a más hitűektől, ugyanúgy egy hitű és egyszínű országot akartak, mint a katolikusok ősei, akik elől az ő őseik menekültek Amerikába. Forsskalnál Pennsylvania pozitív példaként szerepel, mint amely gyorsan gyarapodik, virágzik a vallási sokszínűségben.

Nos, 1844-ben ott is egy katolikus faló „know nothing" lelkész nyerte a választásokat. Augusztusi Hóláncunkban a mozgalom legtragikusabb pillanatára fogunk emlékezni, 1855. augusztus 6-ra, amikor Louisville-ben 22 katolikust öltek meg a semmit tudók.

forrás : nol.hu , és  http://www.peterforsskal.com/thetext.html)

Szólj hozzá és mond el a véleményed és ne felejtsd el megosztani az ismerőseidnek hogy ökse maradjanak le.