Gál Sándor-szobrot állíttat Csíkszentgyörgy önkormányzata a helyi polgármesteri hivatal elé – tudtuk meg György Józseftől. A községvezető tájékoztatott, jelenleg a mellszobornak helyet adó terület előkészítése zajlik: a polgármesteri hivatal előtt kialakított parkolóban elkülönítettek egy részt, ahol már zajlanak az alapozási munkálatok, illetve az emlékmű kivilágítását is megoldják. A mellszobor nagyrészt elkészült, így terveik szerint a helyszín előkészítését követően – amennyiben megérkezik a fővárosi jóváhagyás is – már a Szent György-napok keretében leleplezik az alkotást. A polgármester azt is elmondta, saját költségvetésükből valósítják meg elképzelésüket, amellyel rég adósak a helyieknek. A beruházás összértéke közel negyvenezer lej, mivel van lehetőség tovább bővíteni az eddigi parkolófelületet, így a szoboravatást követően azt is megteszik.
A bronz mellszobor elkészítése több hónapos munka volt, csak a megmintázása két hónapot igényelt – tudtuk meg a kivitelező Sárpátki Zoltántól. A csíkszeredai szobrászművész továbbá elmondta, Dóczy András kőfaragó készíti a mellszobor talapzatát, a bronz kiöntését pedig Sánta Csaba szobrász végezte. Szerdai ottjártunkkor épp a kiöntött bronz mellszobor cizellálásával (végső felületi megmunkálással) foglalkozott Sárpátki, a tervek szerint csütörtökön már Dóczy András műhelyében próbálják össze a bronz- és kőelemeket. A szobrász meglátása szerint tudják tartani a szerződésbe foglalt április 22-ei határidőt. Érdeklődésünkre azt is kifejtette, a szobor megmintázásához nem az interneten is elérhető Gál Sándorról készült festményt használta, hanem egy ismerőse által kapott olaszországi fényképet.
Gál Sándor Csíkszentgyörgyön született 1817. szeptember 21-én, majd 1866. június 17-én vesztette életét Olaszországban. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornoka volt. A szabadságharc leverése után a magyar emigráció aktív tagja lett, és 1860-ban alapító tagja az olaszországi magyar légiónak. Az itáliai politikai csatározások során azonban eltávolodott a magyar emigrációtól, összetűzésbe került Kossuth Lajossal, majd ezek után a Nápolyi Királyság mellé állt, élete vége felé börtönben raboskodott, ahol elborult elmével halt meg – olvasható a Wikipédia szabad enciklopédia Gál Sándor szócikke alatt.
forrás : http://www.szekelyhon.ro/aktualis/csikszek/gal-sandor-szobrot-allitanak-csikszentgyorgyon
Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket akkor Iratkozz fel Email értesitésre a legfrisebb Hírekért Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése