2016. március 28., hétfő

Kommandósok vittek be egy udvarhelyit

A rendőrség különleges alakulatát vetették be hétfőn, hogy azonosítsa és előállítsa a 47 éves székelyudvarhelyi P. B.-t. A férfit bántalmazás és fenyegetés miatt vitték be kihallgatásra, majd később 24 órára őrizetbe vették.


Két nappal korábbi tettlegesség miatt rendelték el a rendőrségi akciót – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn este kiadott közleményéből. Mint a dokumentumban olvasható, P. B. szombaton két férfit fenyegetett meg és ököllel bántalmazott, majd távozott a helyszínről. Az eset kivizsgálásának érdekében a megyei rendőr-főkapitányság létrehozott egy csoportot, amelyben az udvarhelyi rendőrség műveleti egységének tisztjei, illetve a különleges szolgálat kommandósai is helyet kaptak, hogy azonosítsák és elfogják P. B.-t, akit fenyegetés és bántalmazás mellett garázdasággal is gyanúsítanak. A férfit a rendőrség már jól ismeri, több más bűncselekményeknek is a gyanúsítottja.
P. B. tartózkodási helyét hétfőn állapították meg a rendőrök és azonnal bevetették a rohamegységet. Amint a rendőrségi felvételen is látszik, P. B.-t a Kossuth Lajos utcában fogták el. Ott bilincselték meg és motozták meg az álarcos kommandósok, míg társaik a helyszínt biztosították. Egyikük az akció során lőfegyverrel tartotta a földön a P. B. társaságában lévő másik férfit. 
P. B.-t bevitték a székelyudvarhelyi rendőrségre, majd később átszállították a megyeri rendőr-főkapitányság csíkszeredai fogdájába. A rendőrség közleménye szerint a székelyudvarhelyi ügyészség kedden az előzetes letartóztatását fogja kezdeményezni.
forrás : http://www.szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/kommandosok-vittek-be-egy-udvarhelyit#comment
 
Ha érdekelnek további cikkeink, szeretnél meglepetés kedvezményeket
akkor Iratkozz fel Email értesitésre a legfrisebb Hírekért
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk!


Nincsenek megjegyzések:

Szolj hozzá te is legyél az első az ismeröseid közül aki hozzál szól