A NASA a három utolsó Apollo-küldetés (1971-1972) során használt holdjáróinak első modelljei már az ötvenes évek elején megjelentek, mikor a Németországból menekült tudósok egyike, a német és az amerikai rakétaprogramot is elindító Wernher von Braunnéhány társával elképzelte egy hat hetes Holdon tartózkodás kellékeit.
1956-ban a Michigani Egyetem professzora – és egyben az amerikai hadsereg járműtervező laboratóriumának tanácsadója –, Mieczylsaw G. Bekker két könyvet is jegyzett a különböző talajokon való haladásról, ezek komoly alapját jelentették a későbbi fejlesztéseknek.
A NASA a hatvanas évek elején felismerte, hogy haladéktalanul meg kell kezdenie a holdautó elkészítését, így a repülőgépek és védelmi rendszerek tervezésében jártasNorthrop Grummannel és a Boeinggel együtt megkezték a munkát.
A fejlesztésnek fontos résztvevője volt az 1956-os forradalom után az Egyesült Államokba menekült Pavlics Ferenc, aki 1969-ben az egész tervezési és kivitelezési folyamat élére került.
A 17 hónapon át tartó munkát természetesen végül siker koronázta, ez pedig részben Pavlicsnak is köszönhető, hiszen a titán fémspirálból készült abroncsok nélkül a jármű jóval nehezebben haladhatott volna az egyenetlen, poros talajon.
1971. július 30-án az Apollo-15 három űrhajósa teljes nyugalommal beszállt a Hadley-hegységben üzembe helyezett holdautóba, és 27,9 kilométert tettek meg vele.
A végleges formát már milliószor láthattuk, de hogyan nézhettek ki a a különböző alkatrészek tesztelésére összerakott járművek, és a prototípusok, melyek jó része sosem hagyta el a rajzasztalt? Ma ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése