Görögország és Törökország rendkívül pofátlanul zsarolja Európát, a görög megnyilatkozások arra utalnak, hogy nem hajlandóak a határvédelemre, kivéve, ha elengedik a tartozásukat – fogalmazott Nógrádi György az M1 Ma reggel című műsorában.
A szakértő úgy folytatta: Brüsszel képtelen központi európai megoldásra, ezért az egyes országok maguk jelentenek be lépéseket, például a határvédelem szigorítását.
Nógrádi György kérdésre válaszolva a német alkotmányvédelmi hivatal vezetőjére hivatkozott, aki azt mondta: ma már bizonyítani lehet, hogy ezer migránsból legalább egy képzett terrorista, márpedig tavaly 1 millió 700 ezer migráns érkezett az Európai Unióba. Ezzel az aránnyal számolva ez 1700 kiképzett terroristák jelent – hangsúlyozta Nógrádi György, hozzátéve: az Európában tartózkodó terroristák – maguktól vagy parancsra – előbb-utóbb akcióba lépnek.
A bajor belügyminiszter éppen ezért javasolta, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a repülőterek és atomerőművek védelmére, mert bármit megtörténhet – mondta a biztonságpolitikai szakértő az M1-en.
Nógrádi György szólt arról is, hogy a Németországban márciusban, három tartományban tartandó választásokon a hagyományos pártok várhatóan nem számíthatnak jó eredményre. Azt mondta, a választásokon elszigetelődhet a kereszténydemokrata CDU/CSU merkeli politikája, a hagyományos pártok, mint az SPD nem nyerhetnek teret, új pártok viszont bekerülhetnek a parlamentbe. Ezek között említette az AfD (Alternatíva Németországnak) pártot.
forrás : http://www.titkolthirek.hu/nogradi-pofatlanul-zsaroljak-europat/
Szerző : A Hír Ami Számít
Share this: Ne csak olvasd, oszd is tovább
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése