„Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal!”

1956. október 23-án a budapesti diákok békés tüntetésével vette kezdetét a sztálinista diktatúra elleni forradalom és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharc Magyarországon. Az erdélyi magyarság is szinte egy emberként sorakozott fel a forradalmi eszmék mellett. A közelmúltban megjelent számos történelmi tanulmány, könyv, visszaemlékezés mára már megdöntötte azt a lekicsinylő állítást, hogy 1956-ban Erdélyben „néhány szervezkedési kísérletet leszámítva, valójában nem volt semmi.” Mai lapszámunkban néhány Maros megyei származású 56-os forradalmárról emlékezünk meg.

Az 1956-os események kutatója, Tófalvi Zoltán történész szerint a szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra segített Kádár-rezsim első kivégzettjei erdélyi származásúak voltak. A marosvásárhelyi születésű Dudás Józsefet és a krassó-szörényi Szabó Jánost az elsők közt végezték ki 1957 januárjában. Dudás József Marosvásárhelyen született 1912. szeptember 22-én. Az 1920-as években bekapcsolódott a romániai illegális kommunista mozgalomba. 1933–39 között börtönbüntetését töltötte, majd Magyarországra távozott. Az 1956-os forradalom kitöréséig mérnökként dolgozott. 1956. október 27-én és 28-án beszédet mondott a Széna téren összegyűlt tömegnek, amellyel nagy sikert aratott. 1956. október 29-én a II. kerületi tanács épületében megalakította a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmányt, amelynek ő lett az elnöke.  Október 29-én a fegyvereseivel elfoglalta a Szabad Nép szerkesztőségét, és ide tette át a székhelyét is. Magyar Függetlenség címen új lapot indított. 1956. november 5-én légnyomást kapott, és a lábán megsebesült, majd kórházba került. 1956. november 21-én tárgyalás ürügyén a Parlamentbe csalták, ahol a szovjetek azonnal letartóztatták. A Szovjet Kommunista Párt elnökségi delegációja Dudás Józsefet az azonnal hadbíróság elé állítandók közé sorolta. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának külön tanácsa Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével a szervezkedés vezetésének vádjával, fellebbezési lehetőség nélkül 1957. január 14-én halálra ítélte. A kegyelmi kérvényét ugyanaz a bírói testület visszautasította. Az ítéletet 1957. január 19-én hajtották végre.

„Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal!”

„Az erdélyi városok közül Marosvásárhely fizetett a legnagyobb véráldozattal: Budapesten Dudás Józsefet és Preisz Zoltánt, Temesváron, a Szekuritáté börtönében 1958. szeptember 1-jén Orbán Károly földbirtokost, dr. Kónya István-Béla ügyvédet, az 1949-ben marosvásárhelyi kényszerlakhelyre hurcolt báró Huszár Józsefet végezték ki” – írja az 56-os erdélyi vonatkozású események legjobb ismerője, Tófalvi Zoltán.Varga László marosvásárhelyi református lelkipásztor 1956. október 23-tól november 3-ig minden fontosabb budapesti tüntetésen jelen volt, és részt vett a pártok újjáalakulásának gyűlésein is. 1956. november 3-án, amikor Magyarországról sokan nyugat felé menekültek, az erdélyi értelmiség hazafelé tartott. Varga László az Erdélybe induló utolsó autóbuszok egyikén, egy kis bőröndben átcsempészte a határon az általa összegyűjtött forradalmi lapokat, kiáltványokat, röpcédulákat. Mindezért a későbbiek során az életfogytiglani börtönbüntetés mellett még tízévi fegyházbüntetéssel sújtották. 1964-ben a közkegyelmi rendelet alapján szabadult.
Nagy Lakatos János marosvásárhelyi motorszerelőt 1958. február 13-án tartóztatták le. A vádirat szerint 1956 őszén hivatalos útlevéllel, turistaként tartózkodott Magyarországon. Sátoraljaújhelyen részt vett a forradalmi harcokban, azzal vádolták, hogy az ottani helyőrség parancsnoka volt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd Szamosújváron raboskodott, 1964. augusztus 4-én szabadult.Dr. Nagy Lajos Nagyernyén született 1933. augusztus 2-án. 1953-ban érettségizett a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, majd orvostanhallgató lett. 1959-ben politikai okokból eltanácsolták az egyetemről, és a vargyasi szénbányába helyezték ki egészségügyi technikusnak. 1961-ben államvizsgázott, majd rétyi körorvosként teljesített szolgálatot, nyugdíjaztatásáig. Diákéveit és körorvosi emlékeit három könyvben örökítette meg: Életünk Kórtörténete, A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1956–1959 (2008); Múló évek sodrásában (2010); Fény és árny, Körorvosi élményeim (2013). A továbbiak során Dr. Nagy Lajosnak a marosvásárhelyi orvosi egyetemen 1956-ban megélt emlékeiből szemelgetünk:

„Hát háborodjanak fel, kérem!”

1956 ősze: Én negyedéves voltam. Magyarországon – de nálunk is – szinte forrott a levegő. (…) Egyes tanárokat is megfertőzött 1956 szelleme úgyannyira, hogy Horváth Miklós a közegészségtan tanszék vezetője ilyeneket mondott: „Kérem, maguk fiatalok. Hát háborodjanak fel, kérem! Maguk kell, hogy megszabják, hogy mit játsszon a Székely Színház, hogy mit tűzzön műsorára a Filharmónia!” Na, hát mi fel is háborodtunk, azon az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) választási gyűlésen, ki ezért, ki azért, de azt hiszem, bátran állíthatom, hogy Marosvásárhelyen a szocializmus éveiben sem azelőtt, sem azután nem volt még egy olyan szabad és lelkes gyűlés, mint amilyen az volt. Nem előzőleg kijelölt diákokat választottak meg, hanem spontán jelölték a diákok azt, akit jónak láttak, a kiküldött elvtársak sűrű bólogatása közepette. Engem is beválasztottak az IMSZ-bizottságba, és kultúrfelelős lettem. (…)

„Vért ajánlottunk fel a magyarországi sebesültek számára”

A magyarországi forradalom kitörése után még tartottunk egy gyűlést, amikor megfogalmaztuk a diákok követelését 12 pontban. Ez elsősorban az említett IMSZ-választáson megfogalmazott kérdések összegzése volt. (…) Lázban volt az egész város. Persze a hatalom is nagy erőket küldött az egyetemi központokba. Nálunk, Marosvásárhelyen, s főleg az egyetem körül sok idegen arc jelent meg. (…) Őrséget szerveztünk a saját sorainkból, amely mind az egyetemet, mind a bentlakásokat őrizte. (…) Vért ajánlottunk fel a magyarországi sebesültek számára. Persze a vérküldésre nem került sor. (…)
Mellém állt egy magas, szőke polgár és azt mondta: „Kérem, feltűnés nélkül kövessen. A szekuritátétól vagyok.” (…) Felvittek a Borsos Tamás utcában lévő székházba. (…) Azt hiszem, hogy ezek az órák határozták meg az egész további életemet!

Felhasznált források:
Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok (tanulmány)
Dr. Nagy Lajos: Életünk kórtörténete (könyv)

forrás kozont.ro

Tetszett az összeállítás? Ajánld másoknak is!

► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!